Azt álmodtam, hogy elvittél
fehér ösvényen,
a zöld mező közepén,
a hegyek kékje felé,
a kék hegyek felé,
derűs reggel.
Éreztem a kezed az enyémben,
a kezed, mint társad,
lányos hangod a fülemben
mint egy új harang,
mint egy szűz harang
egy tavaszi hajnalról.
Ők voltak a hangod és a kezed,
álmokban, olyan igaz!…
Élj, reménykedj, ki tudja
amit a föld elnyel!